2009.04.20. 14:00
Alternatív VB és Rozsdás Trophy - Az első három futam után
Itt az ideje, hogy beindítsuk két új világbajnokságunkat, melyek sokkal fontosabbak az egyéni, illetve a konstruktőri versenygéseknél. Számítási módszerünkben objektív, tudományos szempontok alapján értékeljük ki a leglazább, illetve a legfurkóbb versenyzők teljesítményét. Ezekben az összevetésekben csak győztes van, nincs se pont-, se éremrendszer. Aki a legtöbb győzelmet gyűjti össze a laza arcok közül, az lesz az Alternatív Világbajnok, míg a legnagyobb bráner a 'Rozsdás Kipufogó A Seggedbe' Trophy jogos tulajdonosa lesz.
AUSZTRÁLIA. Az évadnyitó versenyen nem tudtunk szó nélkül elmenni Sebastien Vettel teljesítménye mellett, aki miután erőszakoskodott Kubicával, három keréken nyomta tovább a versenyt egy darabig, de végül mindketten feladták. Nem baj, a triciklizés így is laza volt. Kazuki Nakadzsima ezzel ellentétben az első hétvége bránere volt, ugyanis nyilvánvaló technikai fogyatékosságából következő megpördüléséről kijelentette, hogy nem az ő hibájából történt.
MALAJZIA. Ugye mindenki emlékszik arra, hogy Kimi Räikkönen rövidgatyában fagyizott amíg a többiek a rajtrácson áztak? Úgy, hogy eközben még papíron a finn is versenyben volt. Ezért a képért megérte, hogy Sepangra szakadjon az ég, köszönjük Kibbi! A fősuttyó szerepe a második versenyen Timo Glockra hárult, aki egyébként jól versenyzett, és volt esélye a győzelemre is, de azért reklamálni a második helyet és Buttont gyakorlatilag lemákosdisznózni nem annyira sportszerű.
KÍNA. A Melbourne-i incidensnél szenvedő alanyként feltüntetett Robert Kubica, itt átvette az agresszor szerepét. A lengyel pilóta valamiért mindig megkívánja Jarno Trullit hátulról, ugyanis ha a kis olasz mögé ér, nem tudja türtőztetni magát, kocsistul rá kell hogy másszon. A célegyenes előtti utolsó kanyarban most is egymáséi lettek, és miután Robert lebontotta Trulli Toyotájának hátsó szekcióját, ugyanazzal a lendülettel ki is csúszott a boxutcába egy orrkúpcserére. A lazaságnak ekkor még nem volt vége, ugyanis a BMW orrát nem sikerült száz százalékosan rögzíteni, így az egy idő után a pilótája által viselt orrfazonhoz igazodott, és körökön keresztül ezzel a ferde szerszámmal versenyzett Kubica, aki így összességében naggyon lazaaa! Sebastien Bourdais nyilatkozta a verseny után egyedül azt, hogy a körülmények miatt nem kellett volna versenyeznünk, és akinek ennyire nincsenek golyói, annak fel tudunk ajánlani egy rozsdás kipufogót intim használatra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.