2009.05.11. 01:37
Spanyol Nagydíj: Gyépés Ferrari, gyilkos Brawn
Rettentő unalmas évadot élünk, amelynek a végkimenetele nemsokára el is fog dőlni - és ez a kiváló érzékkel vakvágányra irányított éremrendszer mellett még hamarabb megtörtént volna. A Brawn csapat egyszerűen nem kegyelmez, az egyetlen izgalmas színfolt a Scuderia Ferrari, amely kifogyhatatlan eszközökkel rendelkezik saját pilótáinak szivatásához, és nem is félnek minden hétvégén bevetni párat ezek közül: most épp Massának tankoltak túl keveset, Räikkönennél meg nem működött a KERS, leállt az autója, de már gyakorlatilag szombaton tönkretették a versenyét.
A finn ugyanazt szenvedte el az időmérő edzésen, mint nem olyan régen csapattársa, vagyis istállója taktikai éretlensége miatt maradt le a Q2-ről. Több szót erre nem is érdemes vesztegetni, pláne, hogy Kimi [-] rengeteget ledolgozott hátrányából az első kanyarkombináció aranymetszésében bekövetkezett karambol következtében. Több ezer szilánk és alkatrész repült az incidens következtében, mely majdnem a fél mezőnyt érintette valamilyen módon, és négy pilóta számára jelentette a végállomást. Reméljük, Sutil [-] kezdi érteni, hogy "that's the way I like it baby, I don't wanna live for ever..."
A derék Felipe KERS használata nélkül rajtolta le simán a sokkal könnyebb és sokkal jobb autóban ülő Vettelt [4], aki szépen be is ragadt Massa [6] mögé és ez - állítólag - a versenyébe került. Elismerjük, hogy nagyon nehéz a barcelonai pálya, de ha valaki dobogón szeretne végezni (netán győzni), annak ne jelentsen már megoldhatatlan problémát a lesajnált Ferrariban haladó Felipe Massa megelőzése! Vettelkének viszont jelentett, a brazil csak az utolsó körökben engedte el őt (és Alonsót [5]), amikor az igen komoly taktikai érzékkel rendelkező Ferrari-stáb már körök óta egyezkedett pilótájukkal, hogy Felipe, légyszi váltsál már át bioüzemanyagra, mert nagyon megszaladtak az olajárak.
A vörösben pompázó társasághoz képest a Forszindia egy Ruhr-vidéki autógyár csontprofi csapatának tűnik, az olaszok kezdik művészi szintre emelni az amatőrizmust - csak nehogy sírás legyen a vége...
Button [1] mutatója 5/4, a VB-címet gyakorlatilag már át is adhatnánk neki, hiszen ehhez Rubens Barrichellón [2] kívül vélhetően senkinek nem lenne egy szava sem. Viszont várjuk, hogy mikor fog nekiesni a lúzer fegyverhordozó gazdájának, ugyanis Jenson fiú sorra happolja el kollégája elől a győzelmeket, ezúttal a pit-stratégia felülírásával (három kiállás helyett kettő) került a szerencsétlen brasileiró elé. Egy cseppet sem tudjuk sajnálni, ez - ugye pénzért - éveket húzott le Michael Schumacher árnyékában, minden egyes győzelme ennek a dekadens és előkelő sportágnak az arculköpése. Komolyan arra számítunk, hogy szerencsétlensége hamarosan arroganciára vált.
Mark Webber harmadik helye csak azért vérlázító, mert Alonso előzési kísérletét sportszerűtlenül próbálta blokkolni, Rosberg meg úgy futott be pontszerző helyre, hogy gyakorlatilag ő kavarta a rajt utáni balesetet, ami Sutilt, a két Torórosszót és Trullit is pihenőre küldte. Mondjuk egyikükért sem nagy kár, de Jarnótól valami jó rajtpozíciót várunk két hét múlva Monte-Carlóban.
· 1 trackback 1 komment
Címkék: spanyolország button brawn
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mogyoród, én így szeretlek... 2011.06.06. 09:45:18
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sceurpien 2010.03.23. 11:27:50
Maga a honlap:
www.pegamesatnet.hu/Rage/
Az ajánlatról:
www.pegamesatnet.hu/Rage/forspons.php
Kicsit másabb, mint a szokásosok, de pont azért, mert így a játékosoknak érdekük, hogy megnézzék a "Szponzorokat".
Ha érdekel, a honlapon megtalálod az e-mail címem, és írj.
Köszi!